Most kérem fanyalgás következik. Ezt az albumot sokan és sok helyen hájpolják, de én - aki semmit nem tudtam a Minus The Bear-ről - bizony elgondolkodtam azon, hogy vajon biztos egy 2010-es lemezt hallgatok, vagy esetleg valami tévedés történt. De nem, ez tényleg az OMNI és a Minus The Bear követte el. Az enyémnél sokkal tudományosabb oldalak mindenféle zsáner-címkéket aggatnak erre a seattle-i zenekarra (ambient, experimentális...), melyek közül én csak az indie-rockot hallom helyénvalónak, a többi már csak igazi 'brown-nose effect'. Amit viszont én hallok, az színtiszta múltidézés; vissza a '70-es - '80-as évekbe, nem túl fantáziadús módon. Akármennyire nyitott füllel és szívvel hallgattam az OMNI-t, én csak egy erősen progresszív-rockos albumot tapasztaltam meg, amiért meg lehetett volna őrülni...mondjuk '75 és '85 között. Bármennyire menő a retro/vintage hangszerek használata egy jó pár éve már, az OMNI - vélhetően eredeti és nem digitálisan bemintázott - '70s szintihangszínei csak arról gondoskodnak, hogy ez egy porosnak tűnő album legyen. Sajnos a port nem is igazán fújja le semmi, még azok a dalok is régimódi progresszívkodásba torkollanak, melyek ígéretesebben kezdődnek. A kísérletezés leginkább a be-, át- és kivezetők során hallatszik, amikor amolyan glitch ritmusok pötyörögnek, de ezeknek a szerepét nem értem, nincs igazán hozzáadott értékük, csak úgy vannak. Állítólag a korábbi lemezeik sokkal jobbak, majd egyszer talán meghallgatom őket, most nem érzem a késztetést.

Az OMNI fájdalmasan közepesre sikeredett, ezért 5/10.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.