Hosszú nevű zenekar, fura albumcím, többségükben nagyon hosszú trackek: tudtam, hogy ez kell nekem. Nem is okozott csalódást (a) leglassúbb futó (az egész világon) és az ő égő zsiráfjai. Jóféle instrumentális/experimentális post rockot játszik a brooklyni kvartett, akik önmagukat 'instrumental post baroque band' -ként definiálják myspace oldalukon és a zongorával + csellóval fűszerezett hagyományos rock felállást emelik ki extraként. Tény, hogy a népes post rock felhozatalból kilóg a csapat és ez szerintem is az említett két hangszernek (is) köszönhető. Az bő egyórás játékidőn mindössze 7 track osztozik, közülük három is bőven 10 percen túl köti le a figyelmet. Az enyémet legalábbis leköti, de én kifejezetten szeretem az efféle instrumentális post rock zenéket, így akár elfogult is lehetek. A hosszú kompozíciók, így a nyitó Zoe Machete Control (12:55), a We, Burning Giraffes (9:29), a Marsupial Patterns (12:57) és a záró She Died In a Fit Of Apoplexy (15:18) mind többtételes, összetett művek, ezért nem unalmasak. Számomra a hasonszőrű post rock zenék világába a Red Sparowes lemezein keresztül nyílt meg a kapu, a ..Slowest Runner... zenéjében tetten is érhetőek az amúgy teljesen más koncepciókat (ti. politikai zöngék..) követő Sparowes hatásai (az ő zenéjükben pedig nyilván annyi más hatás..), de itt-ott egy csipetnyi egészséges Sigur Rós is feltűnik. És persze a csellónak köszönhetően erős klasszikus véna is buzog a ...Slowest Runner... lemezén. Tetszik, fogom még hallgatni a későbbiekben is. 8/10.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.