És még egy Jagjaguwar kiadvány így hirtelen. A baltimore-i Wilderness 2004-es bemutatkozó albumát sokan, sokfelé szerették. Az eleddig legutolsó, (k)no(w)here c. munkájukat hallgatva ez a szeretet nem ok nélkül való volt és engem is arra indít, hogy majd akarjam hallgatni az első lemezüket is. Addig azonban beérem a 2008-as művel, ami bár 8 tracket tartalmaz, mégis egy összefüggő darabként érdemes hallgatni. A gitárok, és tamokban + csörömpölő cintányérokban erős dobok által dominált zene a meglehetősen egyedi előadásmódú James Johnson énelésével válik teljessé. Johnson óbégatáshoz is felérő kántálós stílusát többen John Lydon Public Image Ltd.-beli munkásságához hasonlítják, van is ebben valami, de Johnson előadásában több érzelem van. A Wilderness zenéje pedig elég messze esik ahhoz a PIL-től, hogy ne legyen érdemes túl sok további párhuzamot keresni a két frontember között. A Wildernesst is nehezen műfaji keretekbe helyezni, de ha azt mondom, hogy - ezen az albumon legalábbis - okosan felépített, lassú-közepes tempójú experimentális/pszichedelikus/post-rock szerzeményeket prezentálnak, nem lövök túlságosan mellé. Nem tudom miért, de Johnson akár idegesítőnek is nevezhető ének-óbégatása kifejezetten működik ebben a zenében, egyúttal ki is emeli a Wildernesst a hasonló pszicho-post-experi rockcsapatok vadonjából (ha már Wilderness, ugye.. :) ).

7.5/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.