... mindkettő viszonylag rövidke, ezért egy bejegyzésben adom közre a velük kapcsolatban szerzett eléggé vegyes benyomásaimat.

Pale Sketcher: Seventh Heaven (2011)

E projekt mögött az egészen más zenék által ismertté vált Justin K. Brodarick áll. Leginkább a '80-as évek végétől bő egy évtizeden át aktív és kultuszt teremtő, igencsak nehéz muzsikát játszó Godflesh, majd újabban (úgy 9  éve..) a noise/ambient/experimentális stílusok jegyeit magán viselő Jesu moniker alatt is jelentet meg lemezeket. A Pale Sketcher ezzel szemben experimentális elektro, sok hangmintával és loop-pal. Nem jelentéktelen, amit Brodarick letett az asztalra, de ebben a műfajban nála sokkal korábban és sokkal jobb munkákat követtek már el többen is. Hogy ne menjek nagyon messzire: a szintén a Ghostly International label égisze alatt dolgozó Gold Panda sokkal erősebb és maradandóbb darabokat alkot, mint Brodarick. Az egykori nehéz-zenész ezúttal inkább a melankólia felé tekint, kompozíciói amolyan opálüveg mögött megszólaló művek, amikből szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni. Nem rossz, nem rossz, de a hetedik mennyországba nem repültem tőle (ezért külön elnézést, túl magas laszti volt...:)) 6/10

The New Division: Rookie (2011)

No, erre varrjak gombot: a The New Division egy kaliforniai kvartett, mely elvileg a napsütésben gazdag állam új, roppant ígéretes zenei reménysége kíván lenni. A névválasztást nem titkoltan a Joy Division iránti rajongás motiválta, miközben a zenét leginkább szintetizátorokon hozzák össze a srácok. Ez mind szép is lehetne, de ezt az EP-t hallva én bizony erősen felhúztam a szemöldökömet és azt gondoltam, hogy no de kérem szépen.... Régen bosszantottam fel magam ennyire zenehallgatás közben, de most sikerült. A Rookie 6 trackje egymáshoz is eléggé hasonlít, és - azt hiszem ilyet máskor is írtam már - önmagukon belül is unalmasak, ötlettelenek. A dalok egyszerűségükben valóban emlékeztethetnének a Joy Division örökzöldjeire, csak éppen kraft nincsen bennük...meg ötlet, de erre az imént utaltam. Semmi több nincs ebben a zenében, mint egy kis elektro-pop az ügyetlenebb fajtából, és jó sok '80-as évek fíling, melynek újbóli átélésébe a brit La Roux és társai taszajották a nagyérdeműt, igaz, ők rafináltak voltak és szerethető, bájos dalocskákat hoztak össze.  A New Division ezt elmulasztotta és egy középszerű albumocskát rittyentettek nekünk. Az utolsó számért külön fekete pont jár: 4 perc játékidő után 4 perc csend, majd egy kvázi 7. dal következik újabb 4 percben, amely nyilván valamiféle demó és egyáltalán nem illik a többihez. Ironikus módon talán ez a legjobb szerzemény. De a Rookie nekem még ezzel együtt sem bejövős. 3 / 10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.