Ismét egy régi versenyző, akibe csak most futottam bele. A Destroyert még 1995-ben indította útjára lo-fi hálószoba projektként a vancouveri Dan Bejar (aki nem mellesleg a kanadai alt-rock szcéna egyik jeles zenekarának, a New Pornographers-nek is tagja..), hogy aztán néhány év alatt elég sikeressé váljon és egész zenekart toborozzon maga köré. Csináltak jó pár albumot, rendszerint komoly sikereket értek el, de minderről csak olvastam, a Kaputt című friss anyagot viszont meg is hallgattam. Bejar zenéjét több jelzővel is illetik és nyilván a korábbi lemezek elég okot adnak pl. a 'chamber rock' címke felaggatására is, a Kaputt viszont az én füleimben valamiféle költőibb dreampopnak, vagy inkább dreamblues-nak hangzik. Szövegcentrikus, Bejar - szerintem nem túl megnyerő - jellegzetes hangjára épülő könnyed dalocskák sorakoznak az albumon, ami tökéletesen befogadható és olyan álmosító, esős napokon is mosolyogva élvezhető, mint a mai volt. Nagyon erős az anyag fúvosokban is, és arról, ahogy ezek a hangszerek megszólalnak, nekem óhatatlanul a '80-as évek európai televíziós popja jut eszembe. Nem tudom ennek az okát, talán valami rögzült a tudatom mélyén és most a Destroyer előhívta.... Olykor (ismét: ki tudja, miért...) az egyslágeres svájci Double nevű duó popzenéjének hangulata is visszaköszönt nekem Bejar dalaiból, de valószínűleg ezzel (is) csak én vagyok így.  Mindennel együtt tetszetős lemez, de Bejar hangja és a sok fúvós kicsit visszatart attól, hogy nagyon hamar újra ki akarjam nyitni a Kaputt.. (ez egy nagyon-nagyon gyenge szóvicc és minimum szívlapát jár érte, de így éjfél felé erre futotta.. :) )  7.5 / 10  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.